Karinthy-gyűrűs, négyszeres Bon-bon díjas humorista weboldala

vfj

Star Wars – a legenda halála, az üzlet ébredése

Gyerek voltam. Szocializmus volt. Az üzletekben nem voltak akciók. Színes mindenféle-játéközön sem.
Nem volt net. Örültünk, a fekete-fehér tévének meg a rádiós magnónak. Nem volt rossz időszak, szó se róla. De a csodákhoz nehezen jutottunk hozzá.

Pedig vágytunk rájuk. A tévéből jött valami, de úgy igazából először a Gojko Mitic-filmekben találtuk meg “azt” a valamit, amit kerestünk. Aztán a Bud Spencer-Terence Hill-filmekben. A más világokat, a nyugatot, az idegen tájak izgalmát.

Egyszercsak jött a “Csillagok háborúja”. Én “A Birodalom Visszavág”-ot láttam először. Mert itthon a kis Junoszty tévében megőrültem az előzetesétől. Lépegető gépszörny, száguldó repülők a havon. Tyú-tyú. Robbanás. A kis fekete-fehér képernyőn is lenyűgöző volt a látvány. Jött a képregény: Fazekas Attila fekete-fehér rajzaival. Benne egy nagy szőrös majom, álarcos katonák, meg egy fura, elálló fülű szörnyeteg egy mocsárvilágban.

Fény Mozi, Újpest. Híradó, reklám. Szocializmus és épphogy szárba szökkenő kapitalizmus egyben. Majd húsz centuri foksz és Lucasfilm. Feliratok, az egyik úszik az űrben. Hatásos komolyzene, és két óra látvány-dömping. A cselekmény nem is érdekes. Nincs unalmas rész. Egy világ, ami itt Újpesten, az iskolában, a szocializmusban nincs.

Akárhányszor adták a filmet a moziban, meg kellett nézni. Az első részt is. Jött a Jedi. Remegve vártuk. Meg egyik karácsonykor az első részt is a fekete-fehér tévében. A tanárok és az erkölcs- és ízléscsőszös média óva intett a film sokszori megnézésétől és a rajongástól. Az akkor szocialista (ma többnyire ősmagyarkeresztény) pedagógusok mindenáron unalmas tévéjátékok felé próbáltak terelni minket. Sikertelenül. A messzi-messzi galaxis olyat tudott, amit előtte talán csak a Beatles vagy a Pink Floyd.

Tél, nyár, karácsony, strandidő – Star Wars mindhalálig. Csak a moziban volt elérhető, meg az újságárusnál. Jó, könyvben is volt. Később figura is jött az üzletekbe – hamisított magyar olcsóért, és eredeti fogászati összegekért. Pár trafikban képek is kaphatók voltak 7-8 forintért. De nem volt video, dvd, cd, letölthető akármi, mert net sem volt. Nem volt teszkó meg ósan. Nem volt plüssfigura, naponta jelentkező trailer. Ha Star Wars-hiánya volt az alanynak, nem volt elég egy gombnyomás meg egy hipermarket. Vagy kereste a moziban, vagy nézegette a képgyűjteményt.

Giccs-zene, giccs-helyszínek, hangok, látvány, technológia, élőlények, szimpatikus antiszínészek (és persze jobbak), egyszerű dramaturgia – mindez nagyban hozzáadott valamit sokunk életéhez. Nem baj, hogy hülyeség, nem baj, hogy az űrben nem lehet hangot hallani, nem baj, hogy Einstein jelenleg érvényben lévő tudományos tézise identitását veszti.A Star Wars KELL.

1991 – Könyvben megjelenik egy folytatás. Timothy Zhan írta. Nem biztos, hogy kellett volna. Nem baj, egye fene. Elfér.

1995 – Kidobják VHS-en. Ronggyá nézi minden tisztességes fan. 1997 – Lucas megünnepli magát egy digitalizálással. Ezt is bezabáljuk.

1999 – Jön a folytatás – azaz az előzmény. A jó színészek sem tudják visszahozni mindazt, amit az antiszínészes, nem digitális, “régi” trilógia adott. Ez nem csoda már. Csak egy mozi. Disney-hangulat a kisfiútól, meg a kibírhatatlan gungantól. Ahogy elnéztük a macikat a Jediben, úgy gyűlöljük Jar-Jart. A robothadsereg sehol nincs a rohamosztagosoktól. Köze nincs a “régi világhoz”.

2002 – A Klónok támadása. Mi ez? Minek? Hol Star Wars ez? És ki ez a trendi popcsávó? Ő lesz Darth vader? Naa!

2005 – A Sithek bosszúja. Jó. Valami visszajön a régi csodából. Nem sok, de azért ez egy jó rész. Legalább sötét, drámai, nem gyereknek való. McDarmid játéka mindenért kárpótol (- már az előző részekben is).

2015 – Besokalltam. Focidroid (hogy a mi Viktorunk is kapjon valamit?), lézer-Excalibur…  Ijedten néző és lihegő afrogyerek, “Éhezőkviadala”-szerű csaj, botoxos arcú Leia-néni, SZTK-s Han Solo-bácsi. Pedig a látvány megvan… Még nem láttam a filmet, de nagyon félek, hogy odaveszik valami. “I have a bad feeling about this.”

Megnéztem. Nem ok nélkül volt “bad feelingem”. Annyit mondok: egy rendes Star Wars-fan számára a csodák világa ’83-ban maradt. Esetleg 2005-ben, ha a Sithet is szeretjük.

Üzleti siker ide. pozitív kritikák oda – ezért NAGY KÁR VOLT! Kb. olyan, mint amikor a régi nagy rockzenekarok új lemezt csinálnak – pl. Deep Purple – Now What?

Már nem vagyok gyerek. A neten minden csoda elérhető és csak három napig… óráig tart. Pontosabban addig, amíg tovább nem görgetik a facebook-falat. Star Wars mindenütt. Kíméletlen merchandise, bugyuta rajzfilmek alsótagozatosoknak.A komoly politikai erőt jelentő birodalmi tisztek, és az ellenük lázadó idegen népek szürreálisan romantikus világa most plüssfigurákban, pacsulikban, fajanszbögrékben, és ki tudja mi minden szir-szarban él(?) tovább. Él a frászt. A Star Wars számomra egyelőre halott.

ÉS MOST VIGYÁZAT! SPOILER! CSAK AZOK OLVASSANAK TOVÁBB, AKIK MÁR LÁTTÁK:
A “birodalmi tisztek” sapkája idióta. Az új “Darth Vader” egy béna csávó, s az őt megformáló színész sem különösebben szimpatikus. Miért kellett levenni azt a kurva maszkot ily hamar? Az egész film a klasszikus trilógia utánérzése, egyfajta zűrzavarba fulladó remake (főként az Új reményé). A film összes titka (ki is Kylo Ren, mi baja Lukenak, stb.) pár perc alatt kiderül, semmi dramaturgiai izgalom. Az oké, hogy “Haj van az autón” nem vállalta tovább Han Solo megformálását, de a karaktert így kivégezni bűn minden Star Wars fannal szemben. A főgonosz ork, azaz az “Uralkodó” inkább a Gyűrűk Urában jó, itt nem. John Williams elfelejtett jó zenét szerezni. Úgy van vége a filmnek, hogy valaki nyújt valamit egy másik szereplőnek, az meg nézi. Ez egy film vége? Szóval… a következő epizódot majd csak akkor nézem meg, ha nagyon unatkozom.

00a

 

Rossz úton…

Úton vagyok valahová…. nem biztos, hogy oda készültem, de egyre nehezebb visszafordulni.

Tegnap Bojtorján-koncerten voltunk. JÓ VOLT! NAGYON! Viszont érdekes, hogy a zenekartag Vörös Andor barátomon és a feleségemen kívül senki nem ismert meg. Ez még nem volna baj, sőt!

Csakhogy van, amikor utcán, hivatalban, akárhol előjön belőlem a pszichopata állat. Akkor viszont mindenki megismer és csodálkozik, hogy a tévében meg a neten megszokott, jóllakott óvodás-képű bohóc helyett egy ön- és közveszélyes szörnyeteget lát.

Most épp egy magukat mongolnak valló társaság akar üzletet nyitni alattunk. Három hete hol hétfő este, hol vasárnap este 8 után, hol más napokon – de menetrendszerűen az ESTI ÓRÁKBAN fúrnak, kopácsolnak, remeg a ház minden irányból, majd ha szépen szólok, egy – elnézést az igénytelen megfogalmazásért – ócska kurva úgy beszél velem, ahogy azt vélhetőleg a mongol sztyeppén megszokta. A zörgés meg megy. Nem baj, hogy itt laknak, nem baj, hogy este van… és már kész a kirakat. Édes jó istenem! Tényleg lesz vevő a barokk-reneszánsz-századfordulós ruhákba kripliként felöltöztetett babákra? Olyan a kirakat, mint egy c-kategóriás horrorfilm, amiben gyerekzombik várják az árvaházba tévedő antiszínészt.

Most is zörögtek… rendőrt hiába hívok, mit csinál? Ha antiszemita, még engem vesz elő. Márpedig jó eséllyel az. Ulánbátorkodtam lemenni a mongol boltos-maffiához, szóltam értelmesen, hogy este van és nem a fúrógép a kedvenc zeneszámom. Miután a képembe röhögtek, majdnem kitörtem mindkét kirakatjukat – kézzel. Ezt követően az adrenalin maradékát felhasználva belekötöttem azokba, akik a környéken sétáltak… és nem tudtam magamról, hogy olyat tudok, mint Bruce Lee: zárt kaput lábbal kinyitni! Lehiggadva megnéztem a kaput: egészben van. A lábam nem biztos, de az le van szarva. Az a baj, hogy akikbe belekötöttem úgy váratlanul, tudták, hogy ki vagyok, egész eddig azt hitték, hogy a vicces ovisképű vagyok… és most megijedtek. Egy kigyúrt maffiózó is… és akkor már én is magamtól.

Nem várhatom, hogy a közönség csak tiszta pillanatokban találjon rám. És azt sem, hogy megszokja Mr. Hyde-ot.
Hogy nekem mi a jó ebben, nem tudom: vérnyomás 600-on, tárgyak és különféle testrészeim nem használható állapotban, hamarosan érdekes mennyiségű és összetételű ital-koktél, vérnyomás le-föl, hő-inga, és a legrosszabb: csalodás a népeknek, akik ismernek és talán kedvelnek is, mint viccesképű óriáscsecsemőt…

Most kérjek elnézést meg bocsánatot? És azzal legyen elintézve? Hát az isten tudja. Csak én meg őt nem ismerem. Ha hívő volnék, meg tudnék változni. De nem vagyok… Börtönbe, vigyorgóba, vagy az intenzívre is keresnek humoristát, nem?
doll-i

Szerintem liberális

Most aztán erdőben vagyunk: konzervatívok legyünk, vagy liberálisok? Mindenki mond mindent…

Egyik szomszédom, egy NBIII-as válóperes ügyvéd nemrég azt mondta, hogy minél öregebb az ember, annál konzervatívabb. Én meg úgy látom, a korral együtt csak a kérdések szaporodnak bennem, és egyre kevesebbet értek a világból. Mostmár gyakorlatilag semmit.

Az idei évben, főként nyáron azonban végérvényesen megbizonyosodtam a liberalizmus létjogosultsága felől. Dubaiban kezdődött. Olcsó repülőjegy és megfizethető szállócska lévén szokásos tajvani látogatásomat most ez a város előzte meg.
(Nem, nem aranyozott retyós pucchotelben dubajoztam, hanem egy külvárosiban, ahol az elalvást egy eddig ismertlen bűz segítette elő. Az illat alapján a szálló falai között sűrű láncdohányzás közepette szétlőttek egy ritkán fürdő földönkívülit.)

Hát voltam olyan hülye, hogy nem néztem meg, mikor van vége a Ramadánnak. Még tartott, amikor ott voltam. Nem mintha érdekelt volna. Mindaddig tettem rá magasról, mígnem az 50 fokos hőgutában csavarogva szomjazni kezdtem, és egy metróaluljáróban vizet vettem. Nyitom ki, rátámaszkodok az egyik asztalkára… mire az eladó: “Uram, jöjjön be ide, ott kint nem szabad inni.” Mondom neki: nem piálok, csak víz. “Akkor sem, Ramadán van, tilos a nyilvános evés-ivás. Most kivételesen megengedem, hogy itt bent, ott a hűtő mögé bújva igyon, de vigyázzon, nehogy meglássák.”
Három napon át úgy kellett innom az utcán, hogy tudtam: ezért itt simán bírság/botozás/sitt/fejlövés jár – hatóságilag. (A kajálást még legalább megoldották – elkerítettek egy étkezőrészleget az egyik plázájukban.) Szóval nem liberálisak: vallásukhoz ragaszkodva, azt másokra is rákényszerítve akár meg is ölhetnek valakit, aki az utcán vizet iszik. És ráadásul elég unalmas egy hely, mindegy ki mit mond.

C360_2015-07-14-09-32-50-741

 

Tajvan, második otthonom. Ez egy libsi ország, vagy ha úgy tetszik, demokratikus. Kedvenc utazási irodánk vezetője, egy dekoratív 40-50 közötti hölgy, Lin. Bejárta már az egész világot, most Teheránba akar menni többedmagával. Mondom neki: hát ezt gondoljátok át. “Tudjuk.” – mondta. “Csadort fogunk viselni napokon át, és vigyáznunk kell a férfiakkal, mert a muszlim férfiak között sok a perverz. A legtöbb nemi erőszak az iszlámhívők között van.” Mert ugye a konzervatív vallás tiltja a nagy hegesztés-centrikus életet, így marad a stikában szabadjára eresztett perverzió, mint a nuncius bácsiknál… dehát ez is biztos csak a liberálisok demagógiája.

Tajvanon – bár demokratikus világ – el kellett mennünk egy buddhista közösségbe, akik egy főiskolát működtetnek. A keresténységgel, a hittannal, a hittudománnyal kapcsolatos kételyeim és értetlenségem most a buddhizmus világában reinkarnálódtak. Semmit nem értettem, pedig a buddhizmus még a liberálisabb vallások közé tartozik. Szabadelvűség ide vagy oda, fogadónk, egy C-3PO szerű nő (kb. ugyanannyi hülyeséget beszélt, és ugyanolyan értetlen volt, mint a starwarsos arany droid) aszongya nekem: most megyünk enni. És bevitt minket egy koncentrációs táborba: a férfiak és a nők külön étkeznek, szalvéta nincs, csak egy nyomi fémedény meg két pálca azt kuss. Mindenki mosoly és trécs nélkül halózik mereven maga elé nézve, majd ha beburkolta, megköszöni az ablakba tett szobornak (értsd: élő ember ilyen szart nem főz!), majd kihúz a retekbe. Szegény C-3PO nő nem értette, hogy nekem ezzel mi a bajom. De legalább kivitt a városba, lehetővé téve ily módon, hogy normálisan, emberi körülmények között egyek. Mondom, a buddhizmus kissé szabadelvűbb.

P_20150731_112953b

Burma, vagy nevezzük Myanmarnak, Rangoon városa. A Buddhizmus itteni változata komoly építészeti gyöngyöket hagyott maga után. Meg lehet őket nézni. Mezítláb. Ha valamit utálok, az a mezítláb járkálás. Nem az van, mint másnak a lakásában, hogy esetleg kérek egy házicipőt, hanem itt a zokni is tilos. Az se baj, ha koszos betonon kell kolbászolni, amíg Buddhánál vendégeskedünk, itt kötelező a strand-feeling és kuss. A térdemet viszont el kellett takarnom egy kendővel (4 USD), nehogy a randa térdkalácsom miatt rámizguljon valami burmai nő és ezzel gyehenna tüzére vetessék. Mindez azért, mert Buddha is mezténláb volt anno, igaz, a térde fedettségéről nincsenek feljegyzések.De Burmán legalább lehetett vizet inni az utcán.

DSCF4036b

Szóval maradok én liberális. Aki nem akar inni szent ünnepekkor, ne igyék. Aki nem akar hegeszteni, ne hegesszen. Aki recski körülmények között akar étkezni, tegye. Aki mezítláb szeret, legyen úgy. Aki kommunista, imádja Sztálint otthon. A vallásokat, az ideológiákat, a személyi kultuszt művelje mindenki magában. Aki szereti a focit, játssza/nézze, aki nem akar vasárnap vásárolni, ne vásároljon. Ez a liberalizmus. Szerintem. Hogy nem kényszerítem a dolgaimat, hagyományaimat, vallásomat másra. És emiatt nem gyilkolok. Mert a konzervativizmus egy idő után ide vezet – mint megannyiszor a történelem során. Pl. most egy pár napja…

Ma

Kajálda, nő a pult mögött. Kérem a tápot, mire ő:
– Itt fogyassza?
Vele csak ennyi a baj. Azon túl, hogy nem ismeri a magyar nyelvet, nincs különösebb gond. Miért?! Hát én meg színtévesztő vagyok.

Később spár. Itt nem messze. Hozzászokhattam volna, hogy az újpesti áruház spárjának kollektívája tapló, így nem tudom, miért kerülgetett az anyázási vágy, amikor egy pénztárhoz állva a húsz körüli csaj így szólt:
– Másikhoz kellene.
Mire én:
– Leszek szíves!
Észre se vette a célzást, erős iróniával, “a vásárló hülye” hangszínnel “megköszönte”.

Spárból hazafelé. Nő közelít. Mézga Paula és a Dr. Bubó Ursulájának közös gyereke lehet, igaz, a tekintetéből radioaktív módon felém sugárzó átlagbözsi-értelem meg sem közelíti a rajzfilmfigurákét…
– Bocs, maga ugye színművész?
– Hát – mondom… – majdnem…
– Vidám Színpad, ugye?
– Én arról nem tudok…
– Jaj, ne szerénykedjen! – és MEGBÖK! Facebook LIVE!
– Nem tudok róla, hogy a Vidám Színpadon játszottam volna…
– Akkor hol van? Szoktam látni, nagyon jó…
– Köszönöm, nagyon kedves.
– Maga ugye ilyen humoros… humor ilyen izé… vagy nem tudom…
– Az, az… és nevem is van, csókolom!
– Bocs, azt nem tudtam – kiáltja utánam.

Hogy Kasza Tibik meg Saka Katák mellett névtelen vagyok, már hozzászoktam. Az se zavar, hogy olyan színházakkal azonosítanak, amelyekben nem játszottam. De az “ittfogyassza”, a sülttapló pénztárosbige, a “bocs, maga”, a bökés, a “maga ilyen humoos vagy nem tudom”, az európai kultúrát még nyomokban sem éreztető kommunikáció akkor is zavarna, ha nem lennék alapból antiszociális!

paulaursula

Csak mert már unom a bevándorló-témát

Hirtelen mindenki elfeledkezett a “randa, koszos, büdös hajléktalanokról”, a “búzikról”, a “bűnöző cigókról” (egy kivételével, akit viszont továbbra is ajnároznak), a magyarokat repülőgépről mérgező, “gonosz zsidókról”, a magyaroknak “indokolatlan terhet jelentő rokkantakról és fogyatékosokról”, a “nyuggerekről”, a “szingli hordákról”, és egyáltalán mindenkiről, akiket úgy utálunk.

És hirtelen mindenki elfeledkezett a Questor-pénzekről, a NAV-botrányokról, a stadionokra költött milliárdokról, a hülye, de ordenáré pénzeket elnyelő plakátkampányokról. Megválaszolatlan kérdések maradnak talán örökre, de mindenképp hosszú időre megválaszolatlanok. (Pl. továbbra sem tudunk semmi érdemlegeset Váradi András alcsúti juhász és polgármesterjelölt elgázolásáról.)

Mert itt vannak a menekültek. Orbán Viktor valószínűleg naponta imádkozik feletteséhez (vagy beosztottjához?), hogy még több menekült jöjjön a határhoz. Ilyen jó közös ellenséget! Mert ugye a zsidózást sokan már unják, nem tudjuk ki az és ki nem, a kormányban is van egy pár, Vajna se jár vasárnap misére… a zsidózás mégse az igazi. (De azért hadd szóljon, ha szól!) A romázás hasonló okokból nem jó… a többiek (csöves, meleg, rokkant, stb.) kevesen vannak, ráadásul sokan közülük is “vérmagyarok”… Ez a sok bevándorló viszont mindennél jobb céltábla, pláne, hogy a fenti kritériumok közül egynek sem felelnek meg. Nem kormánytagok, könnyen felismerhetők, nagyon idegenek, nagyon mások, politikailag névtelenek.

És amióta özönlenek, ismerőseim egytől-egyig velük vannak elfoglalva.
Senkit nem érdekelnek a Questor-milliárdok, a lebukott NAV-osok, az USA-ból kiutasított vezetők. De ez a sok “kecskebaszó” menekült “nigger”… Állítólag az Újpest Városkapunál is sok van. Egyet nem láttam még. Állítólag szemetelnek. Mert a magyarok olyan igényesek a környezetükre! Állítólag kötekedőek, agresszívak. Minden bizonnyal. Ez egy probléma, amit kezelni kell. Ezt könnyű mondani, nehéz tenni. Erre vannak a politikusok. Nem kell szeretni a menekülteket, de uszítani… ja bocs, persze, Questor, NAV, Mészáros, Simicska, Vajna…

És ez a sok okos netes hozzászóló! Annyira magyarok, hogy nem tudnak magyarul. Sőt, némelyikük nem e szép haza adóforintjait gyarapítja, hanem Angliában vagy Svájcban magyar. És nem jön haza. Pedig most milyen jó itt! Csak ez a sok kecskebaszó menekült…

orbantelefon2

Koncert-“élmény”

2014 június 8., Aréna – Iron Maiden koncert. Előzenekar: Anthrax. Unalmas. De jól szól. A Maiden verhetetlen. A hangosítás is rendben. Húszezer volt a jegy. Megérte.

2015. július 7. , Barba Negra Track. Dream Theater koncert. Viszonlyag kis tömeg. Progresszív rock. Nem populáris. Pedig azt hittem, a Dream nagy név. Előttük Special Providence (magyar fúzió- és skálazenekar), Kamelot – vámpírmetál egy bő szókincsű énekessel (“fucking” – egy mondatban kb. 6-szor), és egy hörgő-sipító gótikus nővel. Egy nóta is elég lett volna. Pláne ilyen hangosítás mellett. Én meg már öregszem is.

Nincs nagy tömeg. A bejáratnál mindenkitől elveszik az ásványvizét. Attól is, akinek nincs. Hogy a benti áru fogyjon. Anyjuk pi… Na de odanézzé’! A közönség soraiban sztárparádé: Alapi István (Edda), Závodi János (Piramis),  Horváth Attila (dalszövegíró zseni), Rubcsics Ricsi (Ossian), Varga Ferenc József (országszerte ismeretlen humorista), és Sokan Mások (ő a legismertebb). Ricsi osztálytárs volt. Összefutunk. Jókat dumálunk, ha épp nem hörög a gótikus nuna a színpadon. Ricsivel is fotózkodnak, velem is. Megtisztelő. A Dream előtt már a 4. fröccsnél tartok. Sör nem kell, mert antialkoholista vagyok:))

Jó hely a Barba Negra Track. A padlózat a kalandvágyóknak lett kialakítva. Minden lépésre oda kell figyelni, ha valaki nem szeretne pofáraesni a szeszélyesen hullámzó faburkolaton. Színpadon még nem buktam, nézőtéren most sanszos. Indiana Jonest itt simán elkapnák.

Jön a Dream. Már a korábbi zenekarok is érdekesen szóltak. A magyar kavarókvartettnél még aránylag kijött a mély. Aztán a nappal együtt lement. A Kamelot úgy szólt, mint az én régi sanyómagnóm, amin anno díterbólen csúcsrajárt. Dream Theater: A szamurájfejű basszusgitárost kár volt idehozatni. Megspórolták volna a gázsiját meg a repjegyét. Pedig jól zenél! Az egyik legjobb. Beletemetkezik a gitárjába és másfél órán át le se áll. Csak mi nem halljuk. Az énekből sem sokat. Petrucci gitárja még talán átjön, ha a magasat játszik. A billentyűs dettó. A zenekar biztos jól hallja magát. Hazug dolog a kontrolláda. A vezérlőpultnál se lehet nagy gond. A hangos ember együtt él a zenével, mert ő fejhallgatón figyeli. Pull Me Under nincs. Vagy volt és nem hallottuk?

Ricsi enni szeretne. Óránként ígérik neki, hogy 20 perc múlva kész lesz az a kaja, amit kapunyitás óta nem sikerül lesütni. A Dream jól elvan a színpadon. Nem mozognak, zenélnek. Jó lenne többet hallani belőle. Na dehát 9000 forintos jegyért nem várhatjuk az Aréna hangminőségét. Na de ilyen szart…! Olyan a hangminőség, mint amikor régen anyám a szovjet zsebrádión rástartolt a Kettőtől ötigre.

Na nem baj. A nyolcadik fröccs után nem zavar semmi. Vélhetőleg a közönség is így van ezzel. Hiába igényes zene, a közönség nem mindig az. Vannak itt fazonok! Nem kevés tag Petruccira akar hasonlítani. Vagy Sandokanra? Van itt metálapuka is. Metálhaj, hátizsák, elöl meg egy hathónapos szenvedőalany a hasára lógatva. Nagy élmény lesz ez a kiskölöknek. De legalább apuka rátett egy fülvédőt. Ami perpillanat a gyerek szemét takarja. Hiába, a család mindenekelőtt. A legjobb a bontás. Már javában szedik szét a színpadot, ami alatt “magnóról” dübörög a metál. Erre indul be anyu kedvenc húszéves balázskája, aki nem tudni, a Dream alatt mit csinált, de most két léggitározás között képes lenne atomjaira szedni a Barba Negra amúgy is elég legó kerítését. Szólnak neki,hogy inkább léggitározzon. Úgy tesz. Azzal remélhetőleg nem tesz kárt magában. Hogy mi lett az elmebeteggel, nem tudjuk meg, remélem, már jól van. Ricsiékkel elindultunk haza.

Azért a Barba technikai felszereltségére kíváncsi lennék. Eszembe jut Erdei Sanyi (Rokker Zsolti) barátunk egy sűrűn hangoztatott mókás gondolata: kis bohóccal is lehet nagy cirkuszt csinálni. Hát a Barba egyelőre csak bohócot csinál – a fellépőkből. A Dream megígérte, hogy jövőre is eljön. Ha valaki ismeri őket személyesen, üzenném, hogy más helyszínt keressenek. Az újpesti piactér pl. simán jobb lehet!

P_20150707_212749small

műsorrendelés
VFJ E-mail
Hívjon, jövök! Élő műsor - akár angolul is! (Live show in English on request.)