Karinthy-gyűrűs, négyszeres Bon-bon díjas humorista weboldala

vfj

Búzievagy

Undok ember vagyok. Egyre undokabb. Nem vagyok rá büszke, de a tény az tény. Az a baj, hogy a környezet nem segít megváltozni. Környezet: átlagemberek, ismerősök, net – mindenki okos, magabiztos, mindet tud, és amikor helyzet van, egyik kezüket az arcukra, szájuk mellé támasztva indul a “Hát én akkó mostan nem tommivan” című teleregény. “Hogy most akkor izé… vagy amit a Tamásék mondtak… nem tudom”. De amúgy magabiztosak és okosak. A neten különösképp.

Sportos nem vagyok, így a másféle agyament hobbik érdekelnek. Nekiálltam gitárt kontárkodni. Nem hiszem, hogy amikor kész lesz, az Epiphone és a Gretsch az Ibanez céget túllicitálva fog versengeni a második világháborús konyhai deszkából, obis kézivackokkal összetákolt, hangszernek majdnem látszó tárgyért, és vélhetőleg a Syma csarnokban sem lesz teltház, ha koncertet hirdetek vele, pláne, hogy a virtuozitásom is elég szobaszintű.

De persze ha úgy megyek neki, hogy biztos szar lesz, akkor meg kár csinálni. Akkor meg mi a frásznak fűrészeltem, reszeltem, csiszoltam eddig, minek vettem hozzá jó 40 rongyért alkatrészeket? Szóval lesz egy “konyhagitárom”, ami ha mástól nem, attól biztosan megszólal, hogy kedvvel álltam neki. (Mindegy mit csinálunk, kabarét vagy gitárt, csak kedvvel érdemes. “Melóból”, “iparból”, “munkából” nem lesz maradandó semmi.)

ilyenlesz

De persze a kedv nem elég. Alaposan utána kell néznem mindennek. Eszembe jut a Help című “Bitlisz”-nóta, miszerint régen mindenben baromira magabiztos voltam, de ma már azért el kel a segítség. Én így 40 fölött egy dologban vagyok biztos: abban, hogy semmiben. Ezért hát, ha azt akarom, hogy megszólaljon a vasalódeszka, és még ki is nézzen valahogy, információra van szükségem. Erre van a net. Gondolom mindig naívan. És a neten szembesülök magammal: egy összeférhetetlen, undok fasz vagyok, meg kéne változnom… dehát… Nincs taszítóbb gyülekezet az ismeretlen fórumozók, a híroldalak fél-anonim hozzászólói, és a fészbukos (arcukat vagy vállaló vagy elrejtő) véleménynyilvánítók gárdájánál.

Gitáros fórumok: mindenki tudja, hogy az előtte hozzászóló biztosan hülye és nem ért a gitárhoz. Minden fórumozó szerény, nem képzeli magát Slash-nek, de azért mégiscsak de, hogy az előtte szólót le tudja alázni. ÉRDEMI technikai információnak nyoma nincs, vagy ha igen, az illető magabiztosan leírt olyanokat, amikről még én, full-kezdő “Stradivari” is tudom, hogy baromságok. (Pl. ecsettel ne fessünk gitárt – Kedves Gáborka, tudjuk!)

Híroldalak: Mindegy kiről szól a hír, az biztos egy szar ember, mert már öreg, kiégett, de legfőképp azért, mert több pénze van, mint a hozzászólónak, aki állítólag becsületesen dolgozik meg gyereket nevel, és nagyon nem csipázza, ha egy mondjuk színésznek véletlenül futotta valamire. Minden színész szar, minden humorista szar, minden énekes kiégett, minden tévés búzievagy, a politikusok közül meg csak az jó, aki trendi, Isten, és “megvédi a magyarokat”, a többi mind Gyurcsány és lop.

Fészbuk: beszíneztem a képemet, mert én így gondolom. Nem azért, mert én is “búzievagyok”, hanem mert szerintem színes a világ, és inkább házasodjanak a csacsifiúk, mint hogy a konzervatív “értékeket” őrző iszlamisták, a moziba is tankkal járó oroszok, és a csámcsogva evő, fekete cipőhöz fehér sportzoknit hordó kínaiak, vagy a grazi kóresetben és náci leányvállalatában megváltást kereső átlagmagyarok kezében legyen a zemberek sorsa. Ezt én így gondolom. Más meg nem. Azt jó’van… de nem, nem jó’van. Megtalált két huszonéves, magabiztos, okos rajongó. Kapásból letegeztek. Azért, mert – kimondták – ők engem mostantól lenéznek, mert a zundorító amerikai búzikat támogatom.

Nem hatott semmilyen észérv, magyarázat, stb. Szerintük én egy kiégett, vén látnes homokos vagyok. Vérnyomásommal együtt a szakmai ártalomként bennem égő szarkazmus is elindult, de aztán letiltottam Isten állatkertjének e két gondozottját.

Az utóbbi két-három évben kb. 6 “rajongót” veszítettem, akik azért nem hallgatnak engem, mert komcsi, zsidrák, búzie, cigó, libsi, drogos, bolsi, hazaáruló, gyűlölködő, és egyéb non grata lény vagyok. Ők ezt eldöntötték. Magabiztosan. Mert bennük van szeretet, bennem meg nincs. Hozzáteszem: a fentebb részletezett, intelligens agyműködés a baloldali és apolitikus hozzászólókra dettó igaz!!!

Szomorúan billentyűzgetek itt, lehet, hogy a konyhagitárt is hagyom a retekbe, meghajlok az utca emberének devizahitelen érlelt bölcsessége előtt, “beilleszkedek a társadalomba”, nincs más választásom, mert ezzel az elvesztett öt – hat hallgatóval a humorista pályám is odalett…

Mindegy, hamarosan még lesz egy lakógyűlés is biztos. Na ott aztán… A közösség ereje! Van hét lakás, az elsőben egy renitens, deviáns, antiszociális, elmebeteg (egyszóval geci) humorista él. Vele nem kell foglalkozni. A lényeg mindig az, hogy mit mond a zoknis családapuka, akinek VFJ-n kívül két ellensége van: a fény és a cipő. Ritkán lép ki a lakásból, akkor is mezténláb. De amit ő mond, az a fontos, és bólogatnak is a magyar szomszédok, mert apuka családos, 3 + 2 gyerek nemzője, mindent tud, ami műszaki, mindenhez ért, mindenkihez van kapcsolata, így a többiek tisztelik, édesek a gyerekek, hadd rohangáljanak, mint az idegbeteg, apuka meg hadd csináljon a házban, amit akar. Az se baj, ha rászól az egyik cigizőre, míg a másikra nem, az se baj, ha évek óta mindenáron be akarja építeni az I. Világháború után épített padlásteret, amire ha rátrutyizik egy galamb, a lakásban meglifeg a csillár. (A lakósgyűlésről meg másról bővebbet a könyvemben:)

BORITOa

De én vagyok az antiszociális, undok, elviselhetetlen ember. És jó lenne megváltozni. De hogy?… Ha rájövök, írok egy újabb könyvet.  Úgy kb. 789 év múlva.

Fábry és Karinthy

Pár hónapja az alkotási kényszer hiányának erős frusztrációjától túlhevítve írtam egy blogbejegyzést, mivel reménytelennek tűnt a Rádiókabaré sorsa. Volt benne némi indulat (mint hivatásos elmebetegként működő személyiségem számos egyéb megnyilvánulásában), karakteres politikai véleménynyilvánítás, valamint bizonyos kollégák nem kimondottan hízelgő körülírása.

Áprilisban aztán valahogy lett Rádiókabaré. Hívtak is. Jó volt! A sikeres performanszot követően az egyik megsértett kolléga maga mellé ültetett, és konstans idegbajomat egy bávatag koala nyugalmával ellensúlyozva közölte:
– Jóska, én mindig hívlak, ezután is foglak, de az, hogy belémrúgsz, nagyon nem esik jól. Értem én az indulatot, de azért tényleg… szóval… neked én erre semmi okot nem adtam.
– Igazad van, elnézést kérek.
És mint humorista a humoristával megbeszéltük a dolgot. Azóta is van Rádiókabaré és Fábry láthatólag már rég elfelejtette a “koalás” konfliktust. Hív, dolgozunk, VAN RÁDIÓKABARÉ.

Örülök, hogy a Karinthy-gyűrűvel kapcsolatban is tévedtem. Aradi Tibor nem 30 év múlva kapja meg. Idén ő a kitüntetett. Akad is róla cikk a neten, bár csak a minőségi (online) sajtó említi. A többnyire szükségtelen részletek sokszor már ellenszenves kritizálását csúcsra járató népszerű, netes híroldalak csak akkor említették volna az esetet, ha Tibi zakóján lett volna valami motívum, amibe bele lehet kötni, vagy ha Tibi celeb lenne.

Az már más kérdés, hogy a minőségi zsurnalisztika egyes “dolgozóinak” figyelme is lankadóban van… persze bizonyára én nem ismerem jól legközelebbi kollégámat, és illene tudnom, hogy eredeti neve Aradi Péter. Csak akkor nem értem, hogy a Népszabadság tollforgatója miért nem maradt következetes és a “fejelésben” használt “Péter” után miért tér vissza a közismert “Tiborhoz”… Mindegy. Én Aradi Tibit Aradi Tibor néven ismertem meg. Majd szól, ha rosszul tudom.

Írhatnék hosszan Tibi kitüntetéséről, de csak ő érezné rosszul magát tőle, így legyen elég annyi: megérdemelte! 1993 óta van a szakmában, ír, előad, és engem piszkál meg hülyeségeket beszél. A Mikroszkópon előadások alatt, takarásban ijesztgetett meg ütögetett is. Most nem dohányzik, de a hülyeségeket továbbra is mondja.

Na de visszafordítva az agyvihart eredeti, komoly dimenziójába beszéljünk/-jek arról, ami a Fábry Sándor által feltámasztott Rádiókabaré körül zajlik újabban. Most tőlem szokatlanul higgadt és objektív leszek. (Ne ijedjenek meg, nem vagyok rosszul!:))
A humoristák számára a szakma az első. Mindegy, hogy ki milyen politikai és világnézeti platformon van, nekünk az az első, hogy művelhessük azt, amit Nagy Endre a 20. század elején elkezdett, adhassunk valamit a közönségnek, életben tarthassunk műhelyeket. Amikor a szakmáról van szó, senkit nem érdekel Orbán, Lázár, Semjén, Gyurcsány, Szanyi és a többi figura – hacsak nem mint alapanyagként funkcionáló céltábla!

Igen, most Fábry csinálja a Rádiókabarét. Sinkó Péter a boldog nyugdíjas évek 12 hónapját maga mögött hagyva visszatért. Eltűntek a vidékről és a főváros kevésbé frekventált mellékutcáiból a széleskörű tájékozatlanságtól magabiztos anti-standuposok és szóvicc-gyártók. Jó (és igen, kevésbé jó) jelenetek, JÓ standuposok, jó színészek szórakoztatják – remélhetőleg tartalmasan! – a felvételeken jelenlévő teltházat és a visszatérő népes hallgató-sereget.

Fábry jobbos, igen. Annyira mégsem. Egyfelől mert neki is a szakma az első, másfelől meg mert van véleménye. Én meg maradtam balliberális. A kabaréban meg lehet kritizálni a kormányt. Tesszük is. Markánsan. Ott van velünk sok más nagy név között Kern, Bodrogi, Hernádi, Trunkó, Kőhalmi, Badár, Vida Péter, no meg Aradi Tibor és VFJ.
Csak mellesleg jegyzem meg, hogy a korábbi mtva-s fizetési morált hangosan leénekelve a fellépők és a szerzők minden eddiginél tisztességesebben vannak kifizetve – mind számszerűleg mind pedig a határidőket illetően.

Szumma szummárum a sajtó összevissza írogató, kritizálni próbáló, fogást kereső munkatársainak üzenem: VAN RÁDIÓKABARÉ ÉS MINDEN TEKINTEBEN ÖRÖM A MUNKA!

Aradi Péternek… Tibinek meg ezúton is tiszta szívből gratulálok!P_20150623_123645[1]

Szárszón, meg utána

Júni 13, szombat. Ötkor ébredtem. Van ilyen. Gyakran. Nem jó, de sajnos van. Bipoláris agybaj hatig…  Hétkor elindulok. Nyolckor Selmeczi Tibi felvesz. Irány Szárszó. Útközben akad téma rendesen. Érdekes, hogy negyven fölött és hatvan fölött is más a világ. De közelednek a hasonlóságok. Öregszem? Neeeem…

Megérkezünk. Akad ismerős… ha bemutatkozom, és mondják, hogy “de hiszen már találkoztunk”, akkor elefánt voltam. Ha nem mutatkozom be, és az illető nem néz/hallgat kabarét, akkor megint… örök dilemma. Magyar György, Herényi Károly, több más politikus és közismert személyiség odajön  hozzám és elejtenek pár jó szót munkásságomról, ami kellemes meglepetés. Egy sör kérése közben Heller Ágnes kedvesen rámköszön és azt mondja “de rég láttam már magát”. Ha másért nem, ezekért a mondatokért érdemes volt eljönni. Jó, Teddy is itt van, de ő szórakozott professzor módjára le-föl rohangál, szervez, nyilatkozik… de azért megismeri Selmeczit és engem is. 😀

Feltűnik még pár kedves ismerős: a nemrégiben velünk közös műsort vállaló Kuncze Gábor, aztán Juszt Laci, jön Sas, Beregi, és megjön Gyurcsány is. Vele valahogy elkerüljük egymást. Nem szándékos, nem is freudi, részemről semmiképp nem. Szóval egy-két dk-s kézfogás kimarad, de sebaj. Majd legközelebb. Innen is üdv a társaságnak:)

Van pogácsa… jó, csak sós egy kicsit. Van sör, meg nem sör, meg szóda. Ebből is egy kicsit… Sas közben már mindenkinek(!) az őszi Fészek-előadásról beszél, gyakorlatilag attól a perctől kezdve, hogy belépett a kertbe. Igaza van.

Útjára indul a móka… ami csak Teddy szarkazmusától az, összességében egy szomorú elemzés, és erre Heller Ágnes is utal. Hazafiakra van szükség – hangsúlyozza. Nem tudom, jogom van-e vitatkozni Vele, de ellenéreznem talán szabad. Mert az utóbbi években addig nyomták gyárilag renitens agyamba, hogy  “hazaszeretet, hazafiság” (sok más egyéb zanzával egyetemben), hogy én már akkor sem akarnék hazafi lenni, ha azt tőlem a teljes demokratikus értelmiség követelné. De megértem Heller Ágnest! És megértem a többieket is, de mindenkivel tudnék vitatkozni. A dk-s Molnár Csabával például abban, hogy a Jobbik egyelőre csak az idegeinkre veszélyes. Hát… ez olyan cukis megközelítés, de örülök, ha ő nagyobb biztonságban érzi magát. Egy jó politikusnál ez sosem hátrány.

Elemzés megy Orbánról hatalom-mániájáról, a Jobbik ná(r)cizmusáról… csak egy tényezőt hagy figyelmen kívül minden értelmiségi: a választót. Mert sem Orbán, sem a Jobbik nem kapja meg , amit akar, ha a jónépnek nincs igénye arra, hogy mindennapi kudarcaiért a “zsidrákokat”, a “búzikat”, a “cigókat”, a “nyuggereket”, a “csöveseket”, a “komcsikat”, stb. tegye felelőssé. Nem kéne végre kidolgozni valami stratégiát, amivel az akciós áruk csúcsfogyasztóit meg lehet szólítani? Vagy már késő? Akkor nagy a baj!

Akad még gondolat a mikrofonoknál, bennem is elindul jó pár. De jön az ebéd. Itt figyelem meg, hogy a fotósok, kamerások engem csak akkor találnak meg, amikor nem kéne: fintorgok a hús láttán (vega vagyok), kiöntök valamit, elejtem az evőeszközt, eszem…

2015június13szombatSzárszó

Ebéd közben/után duma, eszmecsere, cukiság-kampány /nekünk is lehet, nem?/. És vernyákolás a meleg miatt – azok után, hogy télen mindenki a hidegre és a sötétre panaszkodik. (És ez az értelmiség! Ezek után mit várunk Beton Dezsőné hivatásos lidli-vásárlótól?)

Jön a második etap. Én már tikkadok, fáradok, de ennek csak az ötórai depis ébredés az oka.  Bár kivételesen korántsem fűt a szereplési vágy, megkérdezem Teddyéket, kellek-é valamiért, valamire. Teddy egyelőre egy kötény felsegítésére kér meg, de erre azt válaszolom, hogy így drágább lesz:) Szerencsére semmi színpadi feladat nem vár, viszont érdeklődéssel hallgatom a vitát a feltétel nélküli alapjövedelemről. Van bennem érv pro- és kontra. És ez a hozzászólók részéről is így van. Mert az átlagember ha pénzt lát, megy elkölteni. Sok esetben hülyeségekre. Biztos jó ötlet ez így? Hogy lehetne jobb?

Életemben először sikerül úgy bealudni, hogy közben hallom és értem a beszédet, ami odafent megy. De azért nem kéne bealduni… mondja is Mimi (alias Teddyné), merthogy a kamerák látnak. Naná hogy ők is és a fotósok is ekkor kapnak le. Hogy tartósan felébredjek, megfordul bennem a gondolat, hogy felszólalok, és mondok okosakat, de a “semmi kedvem szerepelni”-érzés Orbán hatalmánál is erősebb.  (Örülök, hogy a számomra előnytelen fotók egyelőre nem jelentek meg sehol:)

Később, Vitányi Iván szokott elánnal abszolvált beszédét követően Havas Henrik és csapata beszélnek a romakérdésról. Cserdi polgármestere, Bogdán László továbbra is szimpatikus, sőt, talán a legjobb példa sok politikus előtt! (Igen, a ballibes és a lehetmásegyüttnemegyütt képviselők előtt is!) Megint hozzá tudnék szólni a témához rendesen, mert évekig tanítottam egy romagyerekeket tömörítő iskolában. Van sztorim, akad gondolat megint, de továbbra is a nemszereplési kényszer hajt. Igen, van igazság mindkét oldalon romakérdésben, de 25 év után ideje lenne normális, európai megoldást KERESNI, ami eddig sem a romák, sem a nem romák, sem pedig a politikai elit részéről nemigen történt meg! (Tisztelet a kevés kivételnek – pl. Bogdán Lászlónak.)

Kellemesen eltrécselek viszont Arató Andrással (nem diszkó, Klubrádió), aztán önbizalmam erősítése végett Ungár Anikóval folytatom, aki gyerekkorom óta 32 éves… nagy udvariatlanság lenne megkérdeznem tőle azt a bűvésztrükköt, amivel ez megoldható?

Némi séta a Balatonnál, míg a piknik maradék vendégei a meccset nézik. (Bocs, de mint minden sport, ez is hidegen hagy – a melegben is.) És a “komcsi-zsidrák-cigó-búzi-hazaáruló” bácsik hogy tudnak örülni a magyar gólnak!… De ez persze nem jut el a netes hozzászólókhoz, akik két reisz-parti között kinyitják a híroldalakat, és a friss, szárszós tudósításokhoz olvasás, értelmezés, és minden egyéb mentális folymat kihagyásával odazsidóznak, odakomcsiznak egy jónagyot. Ők erre képesek. A netes sajtó már valamivel többre. Végre sikerült túllendülni Teddy nyaralójának vécéjén és a résztvevők öltözékén. Lehet, hogy ezúttal újságírók is eljöttek?

Valakik azt írják, hogy Szárszóra már csak azok mennek el, akiket máshova nem hívnak… érdekes gondolat. Kitől származik? Ha Teddytől, vele is muszáj vitáznom. Jó, hát engem Felcsútra, Omegáékhoz nem hívtak (pedig Orbán ide, Lőrinc oda, kitartok a zenéjük mellett!), de nem is baj, mert egyszerre két pikniken nem tudok ott lenni. És én a népesebbre voltam hivatalos! Jövő héten Herendre megyek Aradi kollegával, aztán meg Rádiókabaré meg miegymás. Mert a szárszósokat igenis hívják!

2015júniSzarszo

 

(A felső, kunczés fotót a Hír24 oldaláról loptam:) )

Szakáll, Galambos, Kuncze, Bájpassz

Már rég írtam ide, aztán meg az utóbbi napok megint érdekes képeket hagytak agyam helyén, így jobb, ha kiírom. Nem tudom, őszinte legyek-e megint, mert sokszor Capote egy novella-hőse jut eszembe saját magamról, aki addig mondta ki, mit gondol, míg egy ledurrant motel ágy-jellegű berendezésén fekve találta magát, egyedül, szétesve. Bár most olyan sok panaszra nincs okom. Ha van, az is inkább magammal szemben, magamnak meg hadd mondjam már meg a magamét, anélkül, hogy kirúgjam és/vagy feljelentsem magamat!

Szóval… megnyugtató tény, hogy az utcán továbbra is felismernek a sűrített arcszőrzet ellenére is, és a feleségem sem kérdezte még meg, hogy ki vagyok és mit keresek itt.

Aradi Tibivel gőzerővel készülünk életünk első (és lehet, hogy utolsó) komoly talk-showjára. Ez Május 15-én lesz a Bethlen Téri Színházban lesz, s miután az első részben kibaromkodjuk magunkat, érkezik a vendég, Kuncze Gábor. Hogy minden rendben menjen, le is ültünk Tibivel, hogy kitaláljuk, mégis mit kérdezzünk tőle. Egy kérdésünk már van, mégpedig az, hogy “Hogy vagy?”. De legalább fogynak a jegyek. (A pénztáros naponta kidob 30-at.)

Az Omegát továbbra is imádom, különösen a pinkfloydos űrzenék miatt, de nem értem, 70 fölött mihez kezdenek a gázszerelő kocapásztor pénzével azok után, hogy anno Aczél elvtárs szárnyai alatt körbehaknizták Európát. De mondom, nem élhetek a zenéjük nélkül, és remélem, Benkő Lászlóval a későbbi találkozások során megint jót fogunk beszélgetni.

A héten volt Galambos Szilveszter Szilánkok című könyvének bemutatója a Kertész utcai Szimplában. A társaságban, akik szervezték mint mindig, most is kiválóan éreztem magam, s életemben először itt kísértem éneklő színművészt, Láng Balázs kollegát és jóbarátomat gitáron. Balázs egy ponton mást kezdett el énekelni, mint amit én játszottam, de aztán rájöttem, hogy ez azért van, mert én is mást kezdtem el játszani, mint amit ő énekelt. Kurtág sírva könyörögne az akkorodokért, amiket fogtam…

11140763_823634134371918_2390315082134370523_o

Ezen a jeles eseményen más érdekeség is történt velem. Megismerkedtem egy úrral, akivel egy új, amúgy igen sűrűn előforduló embertípus költözött az életembe. Először nagyon udvarias, és a kb. fél-egy méteres távolságot is megtartja, majd amint érzi, hogy megvan a bizalom, rögvest az arcomba mászik az SZTK-s műprotkóval, lefogja a karomat, és addig beszél, amíg órákkal később el nem jutunk a történet végére, ami addig sem volt érdekes. Kemény! A közönség egyéb, lényegesen kellemesebb tagjain sem tudok nagyon eligazodni. Egyikük: “Le kéne adni a kilókból, Varga úr!”. Pár perc múlva egy másik hölgy: “Ferike, most már ne fogyjál tovább, nem áll jól!” De legalább az ikonnal, a szintén nem szűkszavú, de komoly élettapasztalattal rendelkező Galambos Szilveszterrel is válthattam pár szót… illetve ő váltott velem, én csak hallgattam, és a nagy bölcsességet, amit mondott, igyexem megfogadni:

– Ismerlek én téged! – mondta az öreg. – Mondok én neked valamit, egy jó tanácsot! – Azt hittem, a mókáimmal kapcsolatban ad útravalót. – Mindegy mi történik ebben a szakmában, soha ne foglalkozz vele, ne vedd komolyan, ne vedd a szívedre, mert akkor a szíved rámegy. – Hogy hogy fogom lazábban venni, nem tudom, mert idegropival születtem, de rajta vagyok, mint Tarzan a liánon. És itt hadd idézzem Galambos egyik szilánkját az egykori Lúdas Matyiból: “Egész életemben boldog szerettem volna lenni. Most már csak lenni szeretnék.” Hát valahogy így kéne…

Talán a Galambos-féle “Koejjó-idézet” segít abban, hogy feldolgozzam a lelki traumát, amit az Origo okozott. Pár hónapja még ők kérték, nyilatkozzak, ha van fejlemény Rádiókabaré-ügyben. Van, ráadásul rendkívül pozitív – köszönet Fábrynak, hogy újra indította, és Sinkónak, hogy visszatért közénk! Na most az Origonak egyéb okokból is adtam volna némi anyagot, de ha most finom és visszafogott akarok maradni, basztak válaszolni. Tudom, lehetnék trendibb is, mint a dumás gyerekek. De nem leszek, mert inkább legyek egy gagyi én, mint egy menő másvalaki.

És hogy még szebb legyen a hetem, tegnap az asszonnyal elmentünk egy budai borfesztiválra. Ha egyik kedves tajvani ismerősünk nem hív oda, tudok kevésbé nagyzoló bulit is. (Pl. a fent említett társasággal!) A színpadon kurvaunalmas jazz-zene ment, amire egy nő nyányogott még unalmasabban. De biztos én vagyok a bunkó, mert nem vagyok elég szofisztikált. És trendi sem. Meg kellett venni két borospoharat 1000 forintos darabáron, ugyanolyan szart, mint itt alattunk a vietnámiban 350-ért. De le van ejtve… jaj ne, eltörik… mindegy, egyszer élünk. Ám a borospavilonoknál nem lehet kápéban fizetni, mint a prolitelepen, csak kártyával. Adnak kártyát, arra tegyek rá x pénzt, de ha van bájpesszem, az is jó. Benyúltam a nadrágomba, de semmiféle bájpesszt nem találtam, a feleségem meg sose hiányolja. Addig mászkáltunk a borok között, míg kiderült, a bájpassz-gép sok helyen megunta, és csak kápét fogadnak el. A “zene” időközben változott, egy pulcsis DJ állt a sztédzsen és rémunalmas, korszerűsített, trendi slágerzenéket tett fel. Ha nincs a tajvani társaság, keresek egy kocsmát, ahol Zeppelin mellett sört tolhatok. Olcsóbban is kijön. Dehát ez mégiscsak Buda, a puccos Pokorni-kerület, ahol érthetetlen módion mindenki 30-as, trendi irodaházban, cégnél dolgozik, szofisztikált, figyel a brandre és a trendre, és ugyanúgy öltözik: hosszúujjú kockás ing, pulóverke trendin a nyakba lógatva rajta, pöcsnyomós szűk farmer, cserzett bőrcipő, amin nem látszik, ha koszos lesz a szabadtéri rendezvényen… De a nejem jól érezte magát, és tulajdonképpen én is a tajvani társaságban.

A bájpasszt azóta sem találjuk.

Halálán van a Rádiókabaré

Egyre aggasztóbb a magyar kabaré helyzete. Na most kérdezze meg egy önjelölt kábeltévé-riporter, amit ilyenkor szoktak: “a humorista mindig vidám, jókedvű?” Hát most aztán… Euforisztikus mámor járja át minden porcikámat!

1994-ben csatlakoztam a Rádiókabaré műhelyéhez. Igen, ez egy műhely (volt). Az elején még örültem, ha a humorban tréfát nem ismerő, szigorú “bácsik” odaengedtek. A megtűrt kezdő státusz évekig tartott, aztán kb. a 98-as Humorfesztivált követően profiként kezeltek, hívtak, s mondjuk 2000 óta az adások 80%-ban benne voltam. Az életemmé vált.
A (trendmániás standupközönség által) kritizálható, de mindeképpen HOZZÁÉRTŐ, és igényes adásokat szerkesztő Farkasházyt egy yuppi-team tette C-vágányra 2007-ben, midőn az egész rádió felett átvették a hatalmat és csak a nyereséget, a személyes üzleti sikereket szem előtt tartva pusztítottak. Ekkor született a “Nagyon zene” című, Kazinczyt síró kísértetként megidéző grammatikai igazgyöngy, s ekkor vette át Sinkó Péter a Rádiókabaré TELJES irnyítását. Miután másokat is lapátra tettek a “fingjanincs rádiós srácok”, Péternek egy emberként kellett szerkeszteni, vágni, archiválni, vagy pl. hetente két adást legyártani konzervekből és új felvételekből. Nem irigyeltem a munkáját, dicsérni annál inkább tudtam, mert ugyan nem a Teddy-féle világot követte, de szintén igényes, színvonalas adásokat adott át a hallgatóknak. Aradi Tibi is Sinkó főszerkesztése alatt lépett be a rádiókabarésok közé. A yuppi vezetés ment a levesbe, de a MŰHELY maradt.
Aztán 2014-ben jött a nagy változás. Nem elég, hogy évekkel korábban már tönkretették a Mikroszkóp Színpadot, Magyarország egyetlen kabarészínházát (s lehet vitatkozni az ízléseken, de a teltházakkal és az ősi hagyományokkal fölösleges!), most, pár év múlva a vérprofi rádiós és kabarés Sinkó kényszernyugdíjazása révén szépen lassan kivéreztették a híresen jó magyar humor egyik utolsó MŰHELYÉT. A hallgatók virtuális “füttykoncertje” markáns kritikája az utóbbi hónapok adásainak. Aradi Tibivel köszönjük, hogy a közönség az anomáliák ellenére is velünk tartott.

Freudilag múlt időben beszélek a Rádiókabaréról?

Hónapok óta nincs felvétel. Az utolsó decemberben volt, amikor az ominózus “André Goodfriend a NAV-nál” című jelenetemet az öltözőben vettük fel telefonnal, majd a rádió vezetése azt hazudta, hogy a szám a színvonala miatt nem került be a felvételi sorrendbe. (Végülis igaz, mert felülmúlta bizonyos “előadók” produktumait. És/vagy beszartak a Fidesz szociális foglalkoztatottjai.) Év elején Nyili, a Rádiókabaré legrégebbi bútordarabja, aki nélkül nincs adás, hívott, hogy akkor lassan készüljünk, mert január végén valamikor lesz felvétel. Rá pár napra újabb info jött: még nincs pontos dátum, mert a Márványterem beosztását még nem csinálták meg. Gyanús csend támadt, majd februárban rákérdeztem: lesz-e felvétel. “Most nem, talán majd márciusban.” Ha márciusban lenne felvétel, azt a “legamatőrebb” vezetőség is februárban közli. Nem közölték. Egy ideig azt hittem, csak én lettem non-grata a nav-os jelenet miatt, és az  új adás a próbálkozó standuposokból meg az önjelölt kabarészerzők nyögvenyeléseiből fog állni. De nem. Tibit sem hívják, másokat sem. NINCS RÁDIÓKABARÉ-FELVÉTEL. Szünetel. Mint egy feloszlás előtt álló rockzenekar.

Nincs pénz. Illetve van, de másra kell. Nem stadionra. Nem náci-emlékműre. Nem is Paksra. És nem Gucci-táskára. A kormány CNN-t épít a nézetlen köztévéből, mely cég (MTVA) alá tartozik a Rádió is. Kétség kívül semmi nem fontosabb, minthogy egy ekkora országban, ahol csak úgy pörög az élet, éjjel-nappali hírközért üzemeljen. Óránként fog csökenni a rezsi, csúcsrajár majd a magyar gazdaság, teltházas stadionkokat montíroznak, kitöltőként meg Sz. Károly karancslapujtői biciklis lakos fogja fél óránként elüttetni magát a 8-as számú italbolt előtt, meg übercuki imádkozó sáska-kölykök születnek az állatkertben, akiket anyjuk ellökött magától, így most magukat a gondozó flanellingje alá rágva fejlődnek. A többi közszolgálati csatornán a sokak által kedvelt és népszerű műsorok mennek majd továbbra is: a magyar gazdaság fényével ragyogó showman, az áderi humorérzékkel megáldott parókás hangutánzó-duó, a felcsút nézői körében töretlenül sikeres sorozatok (az irodás meg a repülős), meg a családbarát reggeli szófoshow, ami a műszaki üzletek teszt-tévéin hozza meg a 2%-os nézettséget.

A Nemzeti Színház “végre nem a buzikról szól”. Kár, hogy most már a nézőkről sem. A Mikroszkóp befogadó-színház. Hetente jön egy román színitársulat, melyet azonban a néző nem fogad be. A Kossuth-térből Phenjan felvonulási tere lett, és még órákig sorolhatnánk a jelenlegi hatalom mániákus pusztításait, melynek most a Rádiókabaré lett áldozata. Persze, lehet, hogy tévedek, de végülis ez egy fölösleges műsor… gondoljunk csak bele!
Hétköznap dolgozni kell, mert munkaalapú társadalmat építünk. Szombaton bevásárolunk (csak a CBA-ban, mert az nemzeti!), vasárnap pedig családi életet élünk: reggel a paplan alatt, szigorúan hálóingben növeljük a családi adókedvezményt, majd jó keresztényhez illően elmegyünk a templomba és imádkozunk Viktorhoz Istenhez, hátha végre segít és megszabadít minket a gonosztól. Délután leülünk a tévé elé, családbarát műsorokat nézünk, a gyereket kikérdezzük hittanból, majd leülünk a net elé dícsérni a mi “eggyetlen drágajjó miniszterúrunkat”, zsidózunk cigányozunk, buzizunk, az emberi “selejt” kipusztítására buzdítunk – az internet nyújtotta inkognitót kihasználva, azzal kissé visszaélve kiéljük aljas ösztöneinket, addig a KDNP megkéri Jézust, forduljon el. Ki a fasznak van ideje Rádiókabarét hallgatni? Úgyis csak hülyeségeket beszélnek benne! Egy igaz nemzeti keresztény még egy egér-elefánt viccen is tisztességesen megbotránkozik. Akkor meg minek ide kabaré? Az nem is magyar műfaj. Olyan zsidós. Fúj!

Nem gúnyolódom! Komolyan beszélek. Azt mindenképpen komolyan hiszem, hogy nem lesz Rádiókabaré. Ha igen, egy-egy adás, melynek hallgatói kritikáját már előre sejtem. Humorfesztivál már rég nem volt. Nem is hiszem, hogy erős mezőny gyűlne össze rá, mert az utóbbi évek standup-divatja szóviccgyáros divatmajmokat késztet a mikrofon elé, szerző meg nincs, az egy nehéz dolog. Bon-bon díjat is kéne adni. Volna kinek/kiknek. De minek? A Karinthy-gyűrűt talán még átadják: valami kezdőnek. Aradi meg Vida majd megkapják. Egyszer. 30 év múlva egy boltban, ha megveszik.

Hetekkel korábban a Klubrádió tervezte folytatni népszerű kabaréműsora folytatását. Örömmel vettük a hírt, mert azt is imádtuk csinálni. Volt miért, kinek, volt hol, hogyan… most kiderült: mégsem lesz, mert nem tudják szervezni. Azt tudom, hogy a jelenlegi “nemzeti” oldal nemes egyszerűséggel gonosz geci. Azt viszont még nem sikerült megállapítanom, hogy a demokratikus (?) oldal szarik az egészre, simán hülye, vagy a kettő együtt.

Na abbahagyom, mert aztán megint nekemjönnek, hogy szidom a család szent intézményét, a nemzeti érzést, az általános emberi értékeket. Jó lenne kabarézni. Remélem, a fenti “agyömlés” csak vaklárma és hamarosan újra dolgozhatunk. Mert ebből és ENNEK élünk. Én legalábbis. 06Nov1901Január28keddesteStefániafelvételelőtt

Maksa Zoli, Hír TV, izé…

…izé… Gondban vagyok. Zoli miatt, meg az ország miatt. Zoli miatt azért, mert Aradi Tibi, Maksa és én jó 15 éve közeli, összejárós barátok vagyunk. Zoli sosem politizált. Erősen ódzkodik az olyan médiumokban való szerepléstől, amelyek egy párt zászlaja alatt futnak. A baltól is távol tartotta magát, jobbra meg végképp nem kacsingatott soha. Ehhez képest nem értem, mit keresett a Hír TV-ben. Hogy mi a véleményem erről a csatornáról, az most mindegy, merthogy – legyünk objektívek – az általam preferált adókon/orgánumokon sincs angyali áldás! De tényleg, Zolika, miért a Hír TV?
Aztán ott ez a poén. A szakma egyik legjobbjaként hogy nem sikerült átgondolni? Tényleg ócska, durva tréfa, és át sem jön az, amit üzenni volt hivatott. És akkor részemről Zoli baráti leb@szása ezzel be is fejezve. Egyfelől, mert már baromira elege lehet, másfelől meg a mindenféle média nem akarja megunni a “Maksázást”. Még politikusok is szájukra vették jó kollégánkat. Politikusok, akiknek jobbról és bizony balról is több a kaka a gyatyájukon egy ócska poénnál.

Mert ha ezt a tréfát egy trendi standupos süti el, mindenki jól szórakozik rajta, sőt, még talán körbe is megy a “fácsén”. A trendi fiataloknak több van megengedve, mert trendik. Zoli már nem trendi, őszül is, meg is van hízva, 53 éves, a Szeszélyes Évszakok című, valóban szörnyedvény tévéműsort pedig örök tetkóként éktelenkedő skarlátbetűként tartja nyilván minden Maksa-kritizáló (ad-hoc netkritikus, sajtómunkatárs, fórumozó, stb.) akik nem vették a fáradságot, hogy Maksa értékes, szociológiai telitalálatokban igen gazdag munkásságába legalább belehallgassanak (káromkodásmentes standupok nem disznóöléses témában – “talán” nem baj). Azért hadd mondom el, nem véletlen a Karinthy-gyűrű, és a közönség folyamatos igénye Zoli fellépéseire. Nem mellesleg Zoli jó családapa, és mély tisztelője a szebbik nemnek!

Persze lehet, hogy a stupos csákóktól se lett volna népszerű a fenti “élc”, mert Magyarország lakossága hiperérzékeny. Sikk is megsértődni, és miután a politika már cserbenhagyta a jónépet, többek a napi sokszoros megsértődés útját választják a frusztráció balanszírozására.
A magyar keresztény, a magyar zsidó, a magyar roma, a magyar meleg, a magyar hazafi, a magyar liberális, a nyugdíjas, a fiatal, a nő, a beteg, az egészséges – mind mind fokozottan szenzitív. A jelenlegi poltikai közeg pedig még tovább túrja a különféle csoportok közötti szakadékot. (Lásd Rikárdózás a keresztyén hazafiak részéről.) Ilyen atmoszférában vigyázni kell. Engem egyszer levélben nagyon elmarasztalt egy “mélyhívő”, miután a Karácsonyi Pláza című számban lepedofiloztam a gyerekeknek cukrot osztogató PLÁZAMIKULÁST, akit ő sértődésében nem átallott Szent Miklóssal azonosítani!

Külföldön is van sértődés, mert ott is van gyűlölet minden irányban. De a humoristák mintha felül állnának mindezen őrületen. Ott aztán kap a politikus rendesen, de tréfa járja a származással, vallással, szexualitással is. Más világ. A miénk meg ilyen. Sértődős. Joggal. Mert ehhez joga mindenkinek van. Úgy vélem, a nemi erőszakos viccen való megsértődés is jogos és elfogadható. Zoli bocsánatkérése is. A különféle netes kommenteket pro és kontra most nem minősíteném – Zolitól távol áll a sértegetős, hülyetyúkozós, libsizős, stb. stílus! Ha nem így lenne, nem járnánk össze.

Hát ennyi jut most eszembe így dióhéjban – remélve, hogy a média most már talál magának jobb célpontot Zolinál. És jó lenne, ha a humoristák/standuposok pozitív kiemelése nem csak egy-két “trendi” előadó esetében lenne tapasztalható. Ezt különösen a “fiatalos”, főként neten kritizáló, “gödrös” kultúrsznoboknak üzenem, akikből néhány talán az ELTE gólyatáborában is meg-megfordul.

Kép 003a

 

műsorrendelés
VFJ E-mail
Hívjon, jövök! Élő műsor - akár angolul is! (Live show in English on request.)