Karinthy-gyűrűs, négyszeres Bon-bon díjas humorista weboldala

Cion “bölcse” lettem

Na akkor futok még egy kört Izrael-ügyben, mert bizony ez olyan út volt, ami hatott rendesen. Pedig a Távol-Keletet már úgy ismerem, hogy Tajvanon bárhova eltalálok csukott szemmel is… igaz, közben nekimegyek egy-két épületnek.

Alábbi soraim különösen a Szaniszló Ferencen művelődő úgymagyarhogygyűlöl-féléknek fognak igen tetszeni, mivel arról lesz szó, miként lettem majdnem ortodox zsidó a Cion-hegyen. Igen, ott!

Már kedden nagy élmény volt a Siratófal. Annak ellenére, hogy a vallás és az ezotéria enyhénszólva nem képezik mindennapjaim részét, a falnál valami elképesztő érzés járt át. Aztán a falnál, a koedukált előtérben, ahol a feleségemmel álltunk, odajött hozzánk egy olyan kalapos, pajeszos bácsi, aki mögött Soros is áll. Tényleg csúnya ember volt. Ha este van, én 44 éves létemre sírva elszaladok, hogy
“Mamaaaa!”. Csak a foga volt akkora, mint az egész fal, szemöldökén meg a legjobb hollywoodi maszkmester is egy hétig dolgozott volna. Holott tekintete tele volt szeretettel, és el is mormolt egy héber imát értünk. Egy perc alatt eltűnt a csúnyasága, és egy kedves, öreg. bolondos ember búcsúzott el tőlünk.

Szerdán nekivágtunk a nejemmel Cion hegyének, hogy megnézzük az utolsó vacsora helyszínét, meg azt a templomot, ahol Mária elaludt, majd egy részeg hangos éneklésére felijedt, majd megint elaludt. Aztán reggel felkelt, és azt mondta, “na jó, ma este máshol alszom, mert itt kemény a padló”. Állítólag Dávid király sírja is itt van. Nos ez utóbbinál történt életem nagy eseménye: megzsidóultam…

Mentünk be az asszonnyal egy helyiségbe, ahol igen komoly rabbi-felhozatal téblábolt. Ki is volt írva: a nők balra, a férfiak jobbra. Merthogy Dávid király sírját csak egy középen fallal elválasztott helységben, két sávon lehet megközelíteni – a vallás előírásainak megfelelően. Sok zsidó volt odabent. Nem afféle hobbizsidók, mint jómagam, és nem is a jobboldalt irritáló tévés bácsik, hanem a kalapos, pajeszos, szakállas, szemüveges fazonok, a magyar híroldalak hozzászólóinak akkreditált céltáblái.

Közülük szólított meg egy, amikor látta, hogy saját, hozott kipát teszek a fejemre, és nem a látogatók számára kipakolt kontingesből szedek. A pali nálam alacsonyabb, erős negyvenes, oroszos küllem volt. Kicsit a Gyűrűk Ura törpjeire hajazott, hozzá egy igen komoly pajesz-szerkezettel. A nejem már rég a női depónál próbált hozzáférni Dávid atyánkhoz, de a rabbi engem úgy lekötött, hogy hirtelen el is feledkeztem mindenről.

Megkérdezte, honnan jöttem, majd rögvest a lényegre tért: hiszek-e istenben. Nem is az volt a lényeg, hogy “osztán zsidó-e vagyok”, hanem hogy van-e hitem. Hát most mit mondjak neki? Kedvesen, mosollyal, barátsággal fogadott ott, ami az ő otthona. Sértsem meg?Hogy ne tagadjam meg magamat se, meg a palit se bántsam meg, hát azt mondtam, hogy “valamelyest.” (Ateista vagyok, de kételyeim vannak.) No, a “valamelyest” válasz neki már jó volt, nem sértettem meg, rendben. Nem akarok-e zsidó lenni? – kérdezte. Hát mondom, a családban volt egy-két felmenő, de ők már jórégen kikeresztelkedtek, az idők szavára hallgatva…
– Tudja – mondtam neki – előrelátó család a miénk, így az orosz pogromok idején a zsidó felmenők jobbnak látták, ha kikeresztelkednek.
(Hát a fene tudja már ezt, nem is érdekel, és biztosan nem fogok most a levéltárban kapirgálni, jobb dolgom is van.)
A rabbit ez nem zavarta:
– De anyai ágon, nem?
– Igen. a nagyanyám nagyapja vagy kije.
Mire ő felcsillanó szemmel:
– Hát akkor te zsidó vagy! Te zsidó vagy! Köztünk a helyed!
– Dehát – mondom – ha az illető férfi volt?
– Nem számít. Anyai ágon van egy vérvonal, akkor te zsidó vagy és kész. – Neki ennyi elég volt. – Akkor most gyere velem, megáldalak.

Na itt már megijedtem kissé, de gondoltam, majd ha nagyon érdekessé fajul az esemény, akkor egy mókás érvvel meglógok. Beljebb vitt, és egy bőrszíjat tekert a karomra, mely szíj végén egy műanyag doboz fityegett. olyan volt, mint egy kínai játék-fényképezőgép, csak feketében és nem volt rajta Hello kitty. A szíj már nagyon tekeredett, azt hittem, leméri a vérnyomásomat. És ebben a pillanatban előjött belőlem a pesti zsidó:
– Tessék mondani, ez ugye nem kerül nekem semmibe?
– Ugyan, drága barátom! Hát isten áldása ingyen való mindenkinek.
Ja mondom, akkor jó. Erre a tag héberül elhadart valamit, miközben a fejemre is rátekert egy vérnyomásmérő-szalagot, és annak a végén is volt egy műanyag doboz. Úgy néztem ki, mint egy robotnak öltözött másodikos egy kisegítő iskolában. Nem akartam azt mondani, hogy “Bip-bip, mi jönni a Marsról, lelőni emberek, Föld bolygót szétlőjük bip-bip”, mert szegény palinak zsidó létére láthatólag nem sok humorérzéke volt.
Felolvastatott egy imát angolul is, amit szemüveg hiányában kilencer bakiztam el, így nincs kizárva, hogy az értelme is más lett… de mondom, amíg Dávid sírjában nem koppan valami, addig nincs baj.

– Barátom, légy üdvözölve köztünk – mondta ő, majd karon ragadott, és ha kell-ha nem alapon megtáncoltatott és közben héberül énekelt. Ő ropta, mint a Fred Astaire,én meg minden porcikámban be vagyok oltva mindenféle táncok ellen, így sétáltam,
karonfogva vele, miközben ő ugrándozott. Énekelt nagy lelkendezve, szavaiból csak a Mózest és a mazel tov-ot értettem, de a nóta végén megígértem neki, hogy héber tudásomat idővel bővítem. Azt nem mondtam meg neki, hogy milyen hosszú idővel.  Minek is, hisz olyan lelkes volt, hogy talált egy újabb zsidót. És ekkor jött a nap kérdése:
– Testvérem, gondolkodtál már a biszmillahon, a körülmetélésen?
Hát, mondom, ha azt, ami nekem van, megvágjuk, akkor át kell mennem a női részlegbe. De ezt csak úgy magamban gondoltam, neki kínos arccal bevallottam az őszintét: alacsony a fájdalom-küszöböm, és öreg is vagyok már az ilyesmihez, finnyás vén marhaként hadd ne.
– De nagyon jó orvosaink vannak, pl. a Dr. Goldmark…
– Jó, majd elgondolkodom a dolgon, de most egyelőre…
– Nem baj, testvérem. Ha akarsz, kiköltözhetsz Izraelbe. Találunk neked zsidó feleséget!
– Van nekem már feleségem. Ott vár.
– Jó, akkor ő is zsidó lesz.

Ebben maradtunk, mert a biszmillah és egy hirtelen, indokolatlan válás komoly megrázkódtatás lenne most így nagyhirtelen, egy Izraeli kirándulás hatására. De barátságban váltunk el, és a rabbi biztosított róla, hogy Izrael az én helyem, és érezzem magam otthon az Istennel annak országában.

small

Jézus keresztrefeszítésének helyszíne körül jártunk, az arab boltok már a zárásra készülődtek. Egy fordulóban két lángoló tekintetű, sűrű, fekete szakállú ifjonc támadott le bennünket, mint a nagykörúton a reklámpapírosok. Egy füzetet nyomott a kezembe:
– Az Iszlámért, az iszlámért! Allahért! – mondta jó hangosan, nem kevés érzelemtől fűtve.
– Hát igen – mondtam. – Az iszlámnál nincs fontosabb! Igen. Köszi!
Most mondjam neki, hogy nemrég lettem “ortodox” zsidó? Már rég a patológián várnánk a beszálló kártyára. A vehemens palesztin a feleségemet észre se vette – hiába, a medve nem játék, a sör nem alkohol, az asszony meg nem ember. A társához fordult az érdekemben:
– Adjál neki egy Koránt! – majd hozzám – Fogadj el egy Koránt!
Más se hiányzik, minthogy az izraeli reptéren ideológiai zűrzavar akassza meg abiztonsági viszgálatokat, amikor a kipa és a zsidó cuccok közül befigyel egyKorán.
– Nagyon sietünk, vár ránk valaki, bocs – így én.
– Holnap itt lesztek? – Kapkodta a levegőt a nagy izgalomtól.
– Naná – mondtam.
Nagy szívverés közepette sikerült megszabadulnunk a kialakulóban levő szakrális kalandtól.

Később az Óváros zsidónegyedében kolbászoltunk. (Ez a legkellemesebb, legbarátságosabb, leghangulatosabb rész – talán mert a másik két vallással szemben lényegesen életvidámabb társaság lakja.) Félreértés ne essék, akad itt is egy-két rossz arc, de ők csak akkor veszélyesek, ha az ember igent mond arra, amit kínálnak. Újabb rabbi-szerű fazon köszönt ránk nagy mosolyogva. Nagy szeretettel
fogadott Izraelben (azok után, hogy jó 5 napja szállt le a gépünk), héberül elmondott egy áldást és egy piros spárgát kötött a csuklómra lazán. Hát mondom, inkább ez, mint a metélés. Ma már voltam marsi imarobot, a “Sziget-belépő” igazán nem zavar. Isten áldásával mentünk tovább.

További utunk során több isteni üdvözletet nem kaptunk, jó is, hisz a barátságos rabbik egy életre elegendő “evangéliumot” pumpáltak belém. Szinte megváltás volt a jeruzsálemi ultraortodox negyed, ahol néhány utcát bejárva 100 évet utaztunk vissza az időben, és csak az elhúzó gépkocsik emlékeztettek arra, hogy 2016 van. A legkeményebb fazonok a fejükön “autókerékkel” járó, mélyen vallásos polgárok, de hasonlóképp tartózkodók a kalaposok és családjaik. Külön kérik, hogy a gójok – és ebbe a “sima zsidók” is beletartoznak! – ne zaklassák az ő világukat, ne sértsék meg érzéseiket. Az utcáikon nyugodtan lehet sétálni, de tiszteletben kell tartani az ultraortodox szokásokat: szerény, normális öltözékben (érdekes lett volna az indiános cuccaimban ott lófrálni), nem hangosan telefonálva, nem összevissza fotózva, nem alkohollal hangosan énekelve, stb. És persze sabbathkor nem szabad náluk autókázni. Hát szóval itt nem kaptam áldást, de nem is baj.

12648192_10153365172623027_467897167_n

P_20160128_160420

És most itt abba is hagyom, mert mást is kéne írnom. Ha érdekes volt, folyt. köv. …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

műsorrendelés
VFJ E-mail
Hívjon, jövök! Élő műsor - akár angolul is! (Live show in English on request.)