Karinthy-gyűrűs, négyszeres Bon-bon díjas humorista weboldala

Félúton(?) – komolyan

Nem tudom, félúton vagyok-e, vagy már holnap elvisz a szívguta, ahogy véletlenül rákattintok egy K-pop dalra. Vegyük olyabá, hogy ilyen marhaságot nem csinálok, és még kihúzom újabb 40 évig, tehát mégegyszer jön ez. Mi történhet alatta? Az ezoterikusok azt mondhatják, újjászületek. És akkor mi lesz? Megint bekakilok a pelenkába, ráköpöm a pépet a nyakamba rakott, kismadaras partedlire? Megint kell járni oskolába? Ugyanazokkal? Jön megint Lux Ilona, az idegropi történelemtanár, beremeg és rikácsolva meséli el a forradalmi helyzetet a cári Oroszországban? Megint járok majd gimnáziumba és megbukok matekból? Lesz öt egyesem oroszból? És utána? Újfent angoltanár leszek hátrányos helyzetű gyerekeknél? Rászólok egyre, és megint azt fogja mondani, hogy “Ne izéjjen má na! Haggyon békibe! Mindig én vagyok a piknik!”? És újra végig kell járnom a humorpálya sok bosszúsággal kikövezett útját? Újra találkozom Yi-Yinggel és azt hiszem, hogy Tajvanon lesz türelmem minimum 5 évet eltölteni, hogy kiépítsem azt, ami itt Magyarországon is alig sikerült?

Itt állok… ülök, és 40 éves vagyok. Sok ráncom, nyavalyám, egyéb bajom (még) nincs. Igazából szarok én erre a 40-re. Soha nem “tartottam” egyik évemet sem. Jól esik a sok száz facebookos üzenet a közönségtől, a kollégáktól, barátoktól és egyéb ismerősöktől. “Komolyabban” ünnepelni nem tudok, mert karácsony van, és mert nem szerveztem semmit. (Majd később, ha megérem a 45-öt vagy az 50-et.) Ez nem zavar, nem is érdekel, elmúlik, megvolt, ilyen volt, köszönjük.

De azért nem árt elgondolkodni, hogy eddig megérte-e… Hát a franc tudja. Egy biztos: ha mégegyszer születek,és van egy kis eszem, ami eddig nem sok volt, nem leszek humorista, azt biztos. Pláne, ha alienként születek újjá a az LV526-os bolygón, és Sigourney Weaver lelő egy gépkarabéllyal, miután megettem a rágózós néger szerelőt.

Megbántam én ezt az egész marhaságot. Húsz évet elkúrtam egy pályára. Amúgy is sok a megbánnivalóm, sok a rossz értelemben vett hülyeség, a bűn (nem vallásilag és nem is jogilag), a “hétköznapi gyilkosság”, amiket elkövettem mások ellen (nem mintha valaha is jó példa akartam volna lenni). Ezeket nézve már most olyan vagyok, mint egy alien. És mindennek tetejébe nekem a színpad kellett. Meg a közönség. Igaz, most is kell, és jó jeleneteket meg hócipős cikkeket írni, jó egyedül, Aradi Tibivel, vagy más színész kollégákkal a színpadon “bohóckodni”, jó úton lenni hakniügyben, a tévében ott lenni, és jó ránézni az arany- és platinalemezre, az oklevelekre, vagy a Karinthy-gyűrűre. Nem volt könnyű út. Nem is baj, Egyáltalán nem bánom. Nem tudom, mit bánok, de mégegyszer nem csinálnám, az biztos. Nézni, ahogy mások nem a képességeikkel, hanem “természetbeni rásegítéssel” hamarabb kapnak sokkal több lehetőséget, könyörögni fingosseggű Kovácskristófoknak és Firzbipétereknek, hogy lenézően azt mondják: “kameraképtelen, alkalmatlan, soha nem jöhet ide”, csalódni, ahogy behívnak mindenféle tévéműsorokba, majd “gagyi mikroszkópos” meg “ismeretlen” címszó alatt kivágnak olyanok, akiknek alfarhangjuk nincs a kabaré műfajáról… Hát ezt mégegyszer nem. Most, ebben az életben már nem változtatok. Máshoz nem értek, belekezdeni új dolgokba semmi értelme. A hátralevő időben – mindegy mennyi – maradok, aki voltam, leszek aki vagyok, aztán – azt hiszem – tényleg jobb lesz aliennek menni!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

műsorrendelés
VFJ E-mail
Hívjon, jövök! Élő műsor - akár angolul is! (Live show in English on request.)