Karinthy-gyűrűs, négyszeres Bon-bon díjas humorista weboldala

Kettős mérce

Egy humorista-blog – szerintem – azért van, hogy az ember komolyan is ki tudja írni magából mindazt, amit a színpadon kötelezően viccesen, vagy legalább szatirikusan kell/kellene plénum elé tárnia. Mert ugye vannak olyan témák, amelyekkel nem lehet, nem szabad, nem illik, nem kéne, veszélyes, ízléstelen, stb. viccelni. Mint az utóbbi napok két halott fölötti vihara.

Van a facebookon egy Kettős Mérce elnevezésű csoport, kik dicséretes módon, de véleményem szerint a gimnazisták és az ifjú jedi tanoncok világmegváltó naivitásával politizálnak. Igen, dicséretes a tevékenységük, hiszen világszemléletük fő építőköve láthatólag a liberalizmus és a demokrácia iránti elkötelezettség – bejegyzéseikből legalábbis ez vonható le. Ám így 40 körül – talán túl “az emberélet útjának felén” – a világ dolgait elnézve muszáj megbékélni a leggonoszabb igazságokkal is, mint például azzal, hogy középen állni nem lehet. Hiába rossz az az oldal is, ahová odaálltunk szekeret tolni, nem hagyhatjuk cserben a szent igazságért, mert így meggyengítjük, és ily módon akaratunkon kívül azt az oldalt támogatjuk, amelynek győzelmét szeretnénk megakadályozni.

Kádár János bűnös volt, ezt letagadni szintén bűn. A kommunizmus rossz volt, értelmetlenül pusztított, ezt sem szabad letagadni. És nem szabad letagadni Nyírő József, Wass Albert, no meg Horthy Miklós nyílt antiszemitizmusát, a Magyarországon a II. világháború alatt igenis létező náci rezsim alázatos kiszolgálását.

Nem éltem a fasizmus, a gettók, a deportálások idejében. Családomnak “az” a része még idejében kikeresztelkedett, így nagyanyám “testközeli élményt” sem tudott megosztani velem, csak annyit, hogy miután mindig is a főútvonalon laktunk, összeszorult a szíve, amikor látta a játékmacikat utolsó reményként magukhoz ölelő gyerekeket, amint arrogáns katonai kísérettel a Duna felé menetelnek. Alig 1 km ide a Duna, így talán jobb nem részletezni az érzést, ami a könnyen hallható puskalövések keltettek.

Aztán kicsivel később jöttek az oroszok, családomnak velük volt némi negyedik típusú találkozása, midőn betörve otthonunkba mindent összetörtek, ami a kezük ügyébe került, majd a zálogházban dolgozó nagyanyámra fegyvert fogva “csasz-t” kértek, hogy a vállukig kidekorálhassák a karjaikat. Dédnagyanyámat az ÁVH látogatta meg és térítette meg, miután a szomszédban lakók aláírásgyűjtésbe kezdtek ellene, amiért elmondta a véleményét. Ez utóbbi információ csak azért lényeges, mert még ma is élnek tagjai az egyik, akkoriban igen aktív családnak. Ők még 1989 nyarán is GMK-ztak, kommunista szombatoztak, majd amint Szűrös Mátyás kimondta a(z azóta újfent érvényét veszített) “köztársaság” szót, nyomban a piactéren álló katolikus templom felé vették az irányt és vélhetőleg nagy ügybuzgósággal bánták meg bűneiket a szobrok alatt.

Ne részletezzük tovább sem a náci sem pedig a kommunista rezsim dolgait, mint ahogy arról sem kell most vitatkozni, volt-e nálunk valaha is kommunizmus vagy fasizmus. (Szerintem kommunizmus nem volt, fasizmus annál inkább, ma pedig komoly igény mutatkozik rá.)

Itt az ideje színt vallanom: a baloldalon, a “liberálbolsevik búzik” oldalán állok (amúgy a “liberálbolsevik” kifejezésnek a tényleges jelentését még nem sikerült megfejtenem). Nem azért mert fanatikus hívük lennék. Nem azért, mert békemenet-szerű isteni áhitattal tekintenék akár Mesterházyra, akár Gyurcsányra. Nem azért mert az MSZP-SZDSZ hibátlanul, bűnök és tévedések nélkül politizált volna az “elmúltnyolcévben”. Nem azért, mert várom vissza Sztálin haláltáborait, Recsk újranyitását, a kivégzéseket, és mindent, amit gyűlöltünk az “elmúltnegyvenévben”. Pontosan azért, mert ezt, ezeket nem akarom!

“Hivatalból” nem érdekel a Kádár-szobor, sem pedig a felavatásán ott legyeskedő Biszku. Nem tagadom le az ellenérzők igazságát, de nem fogom a szekerüket tolni – középen állással sem. Liberális lévén elfogadom, hogy sokaknak nem tetszik.

Érdekel viszont a Horthy-kultusz. Azért, mert markánsabb, mert – szerintem – veszélyesebb. Mert a jelenlegi cezaromániás politikai irányítószerv érthetetlenül szigorú, feudális, restriktív rendelkezései, törvényei, adórendszere, az utóbbira már előre kimondott miniszterelnöki “igen”, a könnyen prognosztizálható eredményű nemzeti konzultáció (értsd: ”A nép úgy döntött, ahogy Én”) mind-mind egy kialakulóban lévő diktatúrát valószínűsítenek. MÉG NINCS diktatúra, még lehet írni és olvasni e sorokat. De még egy “kontingesnyi” Horthy-emlékmű, még egy pár hülyefiatal, aki azt se tudja, kit és mit oltalmaz, még egy pár náci újratemetés, és eljutunk oda, ahová a Kádárt ellenzők sem hiszem, hogy szeretnének. Vagy igen?

Mindenesetre beszédes tény, hogy “A Dunába lesztek belelőve” és hasonló szép gondolatokat csak a magyar “gój” fogalmaz meg – egyre szélesebb körben, emlékműveken, youtube-on, fórumokon, de még a HVG és a Népszabadság oldalán is olvasok hasonlót. Még az egyébként valóban problémás cigányság képviselői között sem hallottam eddig olyan kijelentést, amely nemromák likvidálását sürgeti, nem-gój ismerőseim pedig soha nem gyalázzák meg 56 emlékét, nem buzdítanaak népirtásra, gyilkosságra, nem gyújtogatnak egy hangfelvétel miatt.

Szóval nekünk nincs csőcselékünk. Lehet, hogy ez lesz a vesztünk? Mert ugye az ismert példából kiindulva mindig a szennyvíz győz…

 

műsorrendelés
VFJ E-mail
Hívjon, jövök! Élő műsor - akár angolul is! (Live show in English on request.)