Karinthy-gyűrűs, négyszeres Bon-bon díjas humorista weboldala

Ma a Metrón

Megyek a Hócipőbe tördelni, meg papírmunkákat intézni különféle helyeken, ahol a jelenlegi hatalom bürokráciájának bárgyún aláfeküdve mindenféle szerződéseket meg igazolásokat kell aláírnom hatszáz példányban. Kérik vigyázzak, a zajtók záródnak.  Leülök. Velem szemben az ablakon egy orbitális hirdetés valami új könyvről, ami minden bizonnyal érdekes olvasmány lehet, de nem nekem. A mű ugyanis állítólag azt próbálja meg bebizonyítani, hogy rejtélyes, világméretű háttér-hatalom kavarja a kakit az ókortól egészen a 2008-as gazdasági válságig, és azóta is. Összeesküvéselméleteskönyv.

A hirdetés alatt ül két nő. Az egyik 50-es, a másik 30-as. Biztos egy helyen dolgoznak. Jól öltözöttek, kulturált megjelenésűek, külsőleg semmi baj. Beszélgetnek.
– Én imádom a Lidlit is meg a Aldit is.
– Én is, meg a Spár is jó, ott vettem ezt is.
– Jaj ezt én is szeretem, most akciós.
– Nekem van Penny-kártyám is. Most van rajta nemtommennyi pont.
– Nekem is van. Most épp néztem a akciósujságba a izét… a na…
– Én a mútkor vettem joghurtot a Ósanba és tökszupifinom volt, mer ilyen gyümölcsdarabok voltak benne.
– Én most ezt a izét veszem, ami a újságba is van mer ez nagyon jó csak ez a Aldiba van mer ez német.
– De a Lidlibe is láttam.
– Mit?
– Ezt a izét.
– A izét? Akkor majd megyek megnézem mer ottan biztos olcsóbb.
Még legalább három megállón keresztül hallgatom őket, témaváltásra ez idő alatt nem kerül sor. (Így persze, hogy mindig lesz alapanyagom kabaréjelenetekre!)

Minden egyben volt: Világméretű háttérhatalom, amely lebutítja a népet és irányít, alattuk meg a lebutított nép két prominens képviselője, akiknek kardinális kérdésköre a “Lidli” meg a’ Aldi akciói. Ők ma este hazamennek, bekapcsolják a tévét, eszik az emulgeálószert a Aldiból, szavaznak a Tökös Janira, hogy ő jusson tovább az akármiben, majd fölcuppannak a netre, megosztanak három-négy édeskisbabás-cicás-nyuszis-bölcsidézetes képet, odazsidóznak egy gorombát valamelyik híroldalra, és elmennek aludni. Álmukban a Lidlibe’ és a’ Aldiba’ járnak ahol támad az árzabáló és kapnak egy rahedli ajándékkupont.

Sikertelen emberek. Szürkék, semmilyenek, fásultak. S ki a felelős ezért? Hát a világméretű háttérhatalom. A “bankárok”. Többek között én, merthogy “bankár-vér” bennem is csurog egy pár centiliterrel. Azon töröm a fejem, hogy amikor ott álltam a két “egyetemi docens” nő fölött a metrón, ahol megint a pofámba kaptam a manapság igen népszerű, és a kormánypolitika által is sűrűn megbólogatott, könnyen érthető konspirációs teóriát… szóval ott a metrón, meg előtte, meg bármikor mondtam -e én a két hölgyeménynek, hogy nem szabad másra gondolniuk, mint “a Aldira meg a Lidlire”? Kényszerítettem-e én őket bármikor bármire? És “bankár” barátaim, ismerőseim fegyvert szorítottak-e valaha az átlagember fejéhez, hogy így tiltsák meg agy nevű szervük használatát? Hiszen még bankunk sincs, még ha a kurucok tudni is vélik ennek ellenkezőjét!

“Konteóra” márpedig szükség lesz. Mert a “nagy, megfoghatatlan” valami miatt Lidlikének és Aldikának úgysem fog sikerülni semmi, így fölösleges akarni. Törődjünk bele! Majd jön a Szuperviktor, vagy a Jobbik, vagy valami hasonló erő, azt’ rendet rak, Széles Gábor és Pataky Attila kikapcsolják a gravitációt, és akkor senki nem fog irányítani senkit. Addig meg nézzük a szennyműsort és vegyünk akciós izét a Aldiba’!

bloghoz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

műsorrendelés
VFJ E-mail
Hívjon, jövök! Élő műsor - akár angolul is! (Live show in English on request.)