Karinthy-gyűrűs, négyszeres Bon-bon díjas humorista weboldala

Szakáll, Galambos, Kuncze, Bájpassz

Már rég írtam ide, aztán meg az utóbbi napok megint érdekes képeket hagytak agyam helyén, így jobb, ha kiírom. Nem tudom, őszinte legyek-e megint, mert sokszor Capote egy novella-hőse jut eszembe saját magamról, aki addig mondta ki, mit gondol, míg egy ledurrant motel ágy-jellegű berendezésén fekve találta magát, egyedül, szétesve. Bár most olyan sok panaszra nincs okom. Ha van, az is inkább magammal szemben, magamnak meg hadd mondjam már meg a magamét, anélkül, hogy kirúgjam és/vagy feljelentsem magamat!

Szóval… megnyugtató tény, hogy az utcán továbbra is felismernek a sűrített arcszőrzet ellenére is, és a feleségem sem kérdezte még meg, hogy ki vagyok és mit keresek itt.

Aradi Tibivel gőzerővel készülünk életünk első (és lehet, hogy utolsó) komoly talk-showjára. Ez Május 15-én lesz a Bethlen Téri Színházban lesz, s miután az első részben kibaromkodjuk magunkat, érkezik a vendég, Kuncze Gábor. Hogy minden rendben menjen, le is ültünk Tibivel, hogy kitaláljuk, mégis mit kérdezzünk tőle. Egy kérdésünk már van, mégpedig az, hogy “Hogy vagy?”. De legalább fogynak a jegyek. (A pénztáros naponta kidob 30-at.)

Az Omegát továbbra is imádom, különösen a pinkfloydos űrzenék miatt, de nem értem, 70 fölött mihez kezdenek a gázszerelő kocapásztor pénzével azok után, hogy anno Aczél elvtárs szárnyai alatt körbehaknizták Európát. De mondom, nem élhetek a zenéjük nélkül, és remélem, Benkő Lászlóval a későbbi találkozások során megint jót fogunk beszélgetni.

A héten volt Galambos Szilveszter Szilánkok című könyvének bemutatója a Kertész utcai Szimplában. A társaságban, akik szervezték mint mindig, most is kiválóan éreztem magam, s életemben először itt kísértem éneklő színművészt, Láng Balázs kollegát és jóbarátomat gitáron. Balázs egy ponton mást kezdett el énekelni, mint amit én játszottam, de aztán rájöttem, hogy ez azért van, mert én is mást kezdtem el játszani, mint amit ő énekelt. Kurtág sírva könyörögne az akkorodokért, amiket fogtam…

11140763_823634134371918_2390315082134370523_o

Ezen a jeles eseményen más érdekeség is történt velem. Megismerkedtem egy úrral, akivel egy új, amúgy igen sűrűn előforduló embertípus költözött az életembe. Először nagyon udvarias, és a kb. fél-egy méteres távolságot is megtartja, majd amint érzi, hogy megvan a bizalom, rögvest az arcomba mászik az SZTK-s műprotkóval, lefogja a karomat, és addig beszél, amíg órákkal később el nem jutunk a történet végére, ami addig sem volt érdekes. Kemény! A közönség egyéb, lényegesen kellemesebb tagjain sem tudok nagyon eligazodni. Egyikük: “Le kéne adni a kilókból, Varga úr!”. Pár perc múlva egy másik hölgy: “Ferike, most már ne fogyjál tovább, nem áll jól!” De legalább az ikonnal, a szintén nem szűkszavú, de komoly élettapasztalattal rendelkező Galambos Szilveszterrel is válthattam pár szót… illetve ő váltott velem, én csak hallgattam, és a nagy bölcsességet, amit mondott, igyexem megfogadni:

– Ismerlek én téged! – mondta az öreg. – Mondok én neked valamit, egy jó tanácsot! – Azt hittem, a mókáimmal kapcsolatban ad útravalót. – Mindegy mi történik ebben a szakmában, soha ne foglalkozz vele, ne vedd komolyan, ne vedd a szívedre, mert akkor a szíved rámegy. – Hogy hogy fogom lazábban venni, nem tudom, mert idegropival születtem, de rajta vagyok, mint Tarzan a liánon. És itt hadd idézzem Galambos egyik szilánkját az egykori Lúdas Matyiból: “Egész életemben boldog szerettem volna lenni. Most már csak lenni szeretnék.” Hát valahogy így kéne…

Talán a Galambos-féle “Koejjó-idézet” segít abban, hogy feldolgozzam a lelki traumát, amit az Origo okozott. Pár hónapja még ők kérték, nyilatkozzak, ha van fejlemény Rádiókabaré-ügyben. Van, ráadásul rendkívül pozitív – köszönet Fábrynak, hogy újra indította, és Sinkónak, hogy visszatért közénk! Na most az Origonak egyéb okokból is adtam volna némi anyagot, de ha most finom és visszafogott akarok maradni, basztak válaszolni. Tudom, lehetnék trendibb is, mint a dumás gyerekek. De nem leszek, mert inkább legyek egy gagyi én, mint egy menő másvalaki.

És hogy még szebb legyen a hetem, tegnap az asszonnyal elmentünk egy budai borfesztiválra. Ha egyik kedves tajvani ismerősünk nem hív oda, tudok kevésbé nagyzoló bulit is. (Pl. a fent említett társasággal!) A színpadon kurvaunalmas jazz-zene ment, amire egy nő nyányogott még unalmasabban. De biztos én vagyok a bunkó, mert nem vagyok elég szofisztikált. És trendi sem. Meg kellett venni két borospoharat 1000 forintos darabáron, ugyanolyan szart, mint itt alattunk a vietnámiban 350-ért. De le van ejtve… jaj ne, eltörik… mindegy, egyszer élünk. Ám a borospavilonoknál nem lehet kápéban fizetni, mint a prolitelepen, csak kártyával. Adnak kártyát, arra tegyek rá x pénzt, de ha van bájpesszem, az is jó. Benyúltam a nadrágomba, de semmiféle bájpesszt nem találtam, a feleségem meg sose hiányolja. Addig mászkáltunk a borok között, míg kiderült, a bájpassz-gép sok helyen megunta, és csak kápét fogadnak el. A “zene” időközben változott, egy pulcsis DJ állt a sztédzsen és rémunalmas, korszerűsített, trendi slágerzenéket tett fel. Ha nincs a tajvani társaság, keresek egy kocsmát, ahol Zeppelin mellett sört tolhatok. Olcsóbban is kijön. Dehát ez mégiscsak Buda, a puccos Pokorni-kerület, ahol érthetetlen módion mindenki 30-as, trendi irodaházban, cégnél dolgozik, szofisztikált, figyel a brandre és a trendre, és ugyanúgy öltözik: hosszúujjú kockás ing, pulóverke trendin a nyakba lógatva rajta, pöcsnyomós szűk farmer, cserzett bőrcipő, amin nem látszik, ha koszos lesz a szabadtéri rendezvényen… De a nejem jól érezte magát, és tulajdonképpen én is a tajvani társaságban.

A bájpasszt azóta sem találjuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

műsorrendelés
VFJ E-mail
Hívjon, jövök! Élő műsor - akár angolul is! (Live show in English on request.)